Madár-szirt
Szóval vasárnap reggel leléptünk egy jó kis körtúrára, amíg az aszalóban száradt a marhám. Muszáj volt menni, mert egyrészt mi a fenéről fogok akkor írni, ha csak otthon szörfölünk a kanapén, másrészt készülni kell keményen. Ugyanis az idei évre már rég kinéztem a következő, eztnemgondolhatodkomolyan, tudodhogyazmennyi, majdküldjsokképetpuszi célunkat. Közöset, persze, mégsem sajátíthatok ki egy ilyen élményt! :D Ez pedig nem más lesz, mint a Kinizsi 100 májusban! Egyenlőre csak én vagyok lelkes, de én baromira. :) Nincsenek illúzióim, biztos vagyok benne, hogy meg fogok pusztulni a végére (feltéve ha eljutok addig), és mocskosul fog fájni utána egy halom olyan porcikám aminek létezéséről eddig nem is tudtam, meg ott fogok zokogni féltávnál, hogy hogy lehettem ekkora barom, és miért nem szólt senki, hogy ez ennyi?!!... de megyek. A végén adnak kitűzőt. Akarom azt a kitűzőt. :D
Szóval a kezdetekhez ki is néztük a Bia 25-öt. Jó kis 25 kilis körtúra, így a kocsik miatt sem kell majd nagy logisztikázás ha végeztünk.
Útvonal: Biatorbágy Viadukt - Lőtér - Szily-kápolna - Rédey-kút - Madár-szirt - Nyakas-kő - Biai-horgásztó - Benta-patak - Kálvária-hegy - Sóskút - Nagy-mező - Dobogó-hegy - Kő-orr - Biatorbágy Viadukt
Úthossz: Terepen 24,7 km
Szintemelkedés: 700 m
Biatorbágyi-viadukt
Felkaptuk a kis táskáinkat, pár liter vízzel, 1 napi kajcival, és kötszerrel. A virgácsokra baki és kamásli, fogtam még a túrabotjaimat, és go fél 10 körül. Ezúttal reggel! :) A biatorbágyi viadukt mellett hagytuk a kocsikat, és indult is a móka. Mások beszámolói alapján úgy voltam vele, hogy érdemes belőni egy 5-6 km/h-s átlagsebességet a k100-ra, így némi pihenő is bele fog férni a 24 órába. Ennek 3-an indultunk neki, plusz Pityu. Első nekifutás, nézzük akkor meg, hogy is néz ki ez a tempó a valóságban. Sehogy! :D
Az idő kellemes volt, de akkora sártengereket még életemben nem láttam, vagy ha igen, akkor is jól belém nevelték, hogy abban bizony nem játszunk. Pedig ha tudtam volna, hogy ez ekkora buli! :) 
Négylábú kötéltáncos a sár felett :)
Rögtön az elején támadt egy kis nehézségünk, mert egy épkézláb túratérképet sem sikerült összebogarásznom indulás előtt. Lementettem egy jpeg-et, mert messze az volt a legátláthatóbb amit találtam, de azon is összevissza voltak a jelzések, és az útvonal fontosabb pontjai nem voltak kiírva. Meg állítólag fejjel lefele is fogtam, és az csak a felező útvonala volt... de ezzel kapcsolatban szkeptikus maradtam! :D
Katasztrófa, de tényleg, nekünk Kolossal majd egy olyan gps kellene ami kitalálja hova akarunk menni és csipog ha letérünk az ösvényről. Annó mikor felköltöztem Pestre, valamikor az elején keresztezte az utam az Árpád hídi metró aluljáró. A földalattiról kellett volna buszra szállnom. Fél óra után már kezdtem szédülni, leizzadtam, a tehetetlen pánik lassan kezdett beleolvadni a réveteg feladásba, biztos voltam benne, hogy ott fogom hátralevő életem tölteni... Olyan voltam, mint egy ekis vakond, egyszer sem sikerült a jó oldalon felbukkannom! :D A hatodik próbálkozás után megpihentem picit a felszínen, mire odajött hozzám egy megszeppent idős nénike...aranyom, nem tudja, hogy jutok át arra az oldalra? Ránéztem könnybe lábadt szemekkel, Neeeeem, de én is oda akaroook menniiii! Már csak egy variáció volt amit nem próbáltam, karon fogtam, és együtt megcsináltuk! :D :D
Szóval úgy döntöttem, hogy elengedem ezt a térkép kérdést, majd max a végén szólok, hogy én megmondtam. Nem szóltam. :)
(Zsolti alkalmazása végül nagyon jól vizsgázott, rengeteg hasznos funkcióval, MAPS 3D, app store-ból elérhető)
Madár-szirt
Piros sáv jelzés a Madár-szirt és Nyakas-kő közt
Nyakas-kő (kép forrása: mancsrancs.hu)
Nyakas-kő békaperspektívából, és tovább az út a Biai-horgásztó fele
Megint el kellett rebegnem egy könnyed hálát, hogy vittem a túra botokat. Voltak olyan kaptatók, hol 3-szor kellett neki gyűrkőznöm, hogy felérjek, mert még így is féltérden csúsztam visszafelé a sárban. Ereszkedni sem volt ilyen terepviszonyok mellett egyszerű, minden lépésnél 20 centit csúszol is előre, a bokád instabilan mozog, és a cipődre tapadt sár egyre hihetetlenebb mértéket ölt, aminek ugye súlya is van. Azt mondják ugyanaz a súly a lábadon 10-szer többnek számít, mint mikor a hátadon van. Szerintem van az 20 is! :D 
Sóskút kálvária (2. kép forrása: hirtukor.hu)
De a táj kárpótol, imádom amikor ennyire változatos. Voltak persze olyan szakaszok ahol előjött a tériszonyom (nem kell sok hozzá), de azok a részek is lenyűgözőek voltak, és utólag úgy is csak a jóra emlékszik az ember. Jóról jut eszembe, a turista jelzések nem igazán voltak azok. A piros sávot kellett követni végig.. már ha megtaláltuk. Ilyen szempontból (is) a kék túra nagyon szupi, abszolút elvéthetetlenek a jelzések. De itt sokszor találkoztunk azzal, hogy egy kereszteződésben semmi sem mutatja az irányt, vagy a jelnek már csak a sziluettje látszik a fa törzsén. Viszont értékeltem a kreatív megoldásokat út közben, az újrahasznosított ásványvizes flakont, vagy az ágakra kötözgetett piros-fehér csíkos nylon zacsi foszlányokat. Na jó, utóbbiakat annyira mégsem. Mondjuk elsőre nem is esett le, hogy minek van szemét a fákon.. :) Úgy hogy térképpel valamilyen formában mindenki készüljön erre a túrára.
Nagy-mező
Ez tuti meglesz még pár ezer évig! 
Dobogó-hegy
Jogos tulajdonosa átveheti a kék nyílnál! :)
Mivel nem tudtunk az elképzelt tempóban haladni, az utolsó métereket már sötétben tettük meg. A fejlámpák mellett, szerintem praktikus volt a medvecsengőm is, mert amíg nem csilingelt, szegény erdei állatkák sikítófrászt kaptak ahogy hirtelen átcsörtettünk az alvóhelyük mellett a bozótban, utána viszont már nem volt olyan riadalom.
A végén a parkolóban még lenyújtottuk sajgó lábainkat (normális hogy annyira fájtak 25km után?), búcsúzkodtunk egyet, majd rövid alkudozás után elértem, hogy beülhetek a kocsiba, ha teszek egy polifoamot sáros popim alá. :)
